Kategória: Kiskavics hírek

Játék szerepe óvodáskorban

Mivel tölti egy gyerek az ébrenlét nagyobb részét? Természetesen játékkal: ez az ő „munkája”.

Játék szerepe óvodáskorban

A  játékeszközöknek a tanulási folyamatban fontos szerepük van. Gyakorlatilag minden játék fejleszt, hiszen a fejlődés lehetősége a gyermekben van. Ők mindennel képesek játszani, mert szimbólumként használják a tárgyakat. Így lesz a szőnyegből hajó és a parkettából tenger, a kedvelt szobanövényünkből legyőzni való sárkány, az összegyűjtögetett mogyoróból némi kavargatás után borsófőzelék. A szülők által féltve őrzött és százszor megtiltott tárgyak mind áldozatul esnek a gyermeki fantáziának, mert a söprű remek járgány, anya ruhája és cipője kitűnő jelmez, a takarók, székek, díszpárnák prímán felhasználhatóak egy jó kis bunker építéséhez a szoba kellős közepére.

És tényleg mennyivel fantáziadúsabb, mint egy készen vásárolt műanyagfalú házikó, amiért sem dolgozni nem kellett (odacipelni, felépíteni), sem pedig a képzeletet használni.

A gyerekek szeretik összekeverni a játékokat, de többnyire nem azért, mert rendetlenek, hanem mert sajátos rendet teremtenek. Így kerülnek a társasjáték bábui a LEGO-házba, így lesz a „pötyi”-ből babának beadandó gyógyszer vagy az építőkockákból süteményszeletek a babatányéron. Ahogy előfordulhat, hogy a gyurmatortából látjuk ágaskodni a ceruzákat, filctollakat gyertya gyanánt. Persze a játék babakocsi is tökéletes mása egy versenyautónak, főleg a kistestvérrel a fedélzetén! Ha több játék van elől, szinte biztos, hogy keveredni fognak, de a sajátságos rendszer szerint. Ez is a gyermek szimbólumképzésének, rugalmas gondolkodásának, ötletgazdagságának bizonyítéka. A gyermeki képzelet utat tör magának és lehetőséget lát minden jelentéktelen tárgyban. Ezért amennyire lehet, engedjünk ennek teret, hogy ne csorbítsuk az alkotó fantáziát. A játékban átélheti, ill. újraélheti a valóságban megtapasztalt élményeket. Pl.: buszon utazik, ezért otthon vagy az oviban buszost játszik. Székekből berendezi a buszt, kezébe vesz egy műanyag kormány-alkalmatosságot (pl. tányért) és indulhat a helyi járat. Ebben a játékban lehetősége van arra, hogy újra átélje az utas szerepét, de még arra is, hogy végre ő legyen a sofőr vagy akár az ellenőr. A játékban – a valósággal ellentétben – bármi lehetséges, még az is, hogy egy kisgyerek a felnőtt bőrébe bújjon és járművet vezessen. Játék közben aktívan fejlődnek interperszonális kapcsolatai. Játszótársaival való társas kapcsolatai egyre jobban kiteljesednek: együttműködnek, beszélgetnek, barátkoznak egymással, és a játékélmények mind jobban összekovácsolják őket. Egy-egy jól sikerült közös játék után szinte borítékolható, hogy a játszótársak legközelebb is keresni fogják egymás társaságát. A játéktevékenység kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy általa egyre hatékonyabban formálódjon a gyermek magatartása. Szerepjátékban például újra és újra kijátszhatja azt az élményt, mikor egy idős néninek vagy egy kisbabát toló anyukának átadhatja ülőhelyét, vagy megtanulja, hogy pl. a hangjelzés, csengetés után már nem szabad le-, és felszállni a járműre.

Mi, a Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban teret engedünk a gyermeki képzeletnek, buzdítjuk őket a játékra és örömmel veszünk magunk is részt benne. Játszani öröm! Irány játszani!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Családi csodanap a Kiskavicsoknál!

2014. május 17-én szombaton, 9 és 13 óra között vár a

Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőház

nyílt családi napján.

 

Gyere, töltsd velünk ezt a napot és ismerd meg a helyet, „ahol jó gyereknek lenni”!

  • – 11 órakor Csodálatos bogárbemutató élő bogarakkal és makettekkel. Bújj a bogarak bőrébe, légy szarvasbogár vagy épp pillangó!
  • – Családi zenebona.
  • – „Építs gólyát” kézműveskedés.
  • – Forogj a puha és barátságos tűzkerékben.
  • – Óriási szivacs építőkockák.
  • – Egészséges finomságok.
  • – … és rengeteg lufi.

 

A részvétel ingyenes. Az első 20 regisztráló és résztvevő család ajándékot kap.


Regisztrálok:

Szülő neve (kötelező)

Szülő e-mail címe (kötelező)


Cím: 1047 Budapest, Vécsey Károly utca 120.  | E-mail: kiskavicsok@gmail.com

Támogatók:

Támogatók

form-dori-kicsi

 

Első találkozás a Kiskavicsok Magánóvodával

A szülők jellemzően az interneten, honlapunkon vagy ismerős ajánlásán keresztül találnak ránk. Első telefonhívásuk alkalmával az érdeklődők többnyire a következő kérdéseket teszik fel:

Első találkozás a Kiskavicsok Magánóvodával

1. Mennyibe kerül az óvoda egy havi díja?

Az óvoda havidíja 80.000 Ft/gyermek. A díj magában foglalja az egész napos szakértő gondoskodás és óvodai nevelés mellett a napi négyszeri étkezést, a zenés, a tornás valamint a logopédiai és fejlesztő foglalkozásokat is.

2. Hányan vannak a gyerekek egy csoportban?

Egy csoportban maximum 12-14 kisgyerek jár. Két óvodapedagógus és egy dajka van a gyerekekkel folyamatosan, valamint alkalmanként az egyedi foglalkozásokat vezető pedagógus csatlakozik.

3. Az angolt hogy tanulják a gyerekek? Egész nap vagy csak pl. heti két alkalommal pár órát?

A gyerekek az angolt minden nap, a délelőtti foglalkozások során folyamatosan hallják és ezáltal tanulják. A  nyelvet játék, zenés foglalkozás és torna közben könnyedén, észrevétlenül sajátítják el a kicsik.

4. Hánytól hányig van nyitva az óvoda?

A Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőház 7h-17.30h-ig tart nyitva.

5. Honnan rendeljük az ebédet és a többi étkezést hogyan oldjuk meg?

Az ebédet az óvodánkhoz közeli K2 Fitnesstől rendeljük, akik különleges figyelmet fordítanak a gyermekek egészséges táplálkozásának biztosítására. Beszállítónk hétről-hétre egészséges, nagyon változatos és  kiváló minőségű ételekkel látnak el minket.

6. Hova járnak úszni a gyerekekkel?

Hetente egyszer járunk az Aquaworld Élményfürdőbe, ahol kellemes és higiénikus körülmények között, szakképzett úszásoktatók tanítják a kicsiket játékosan, minden gyermeket a neki megfelelő szinten. Az utazás megbízható különbusszal történik, mely az óvodától indul és oda érkezik vissza.

A szülők kérdései megválaszolása után megbeszélünk egy időpontot, amikor általában gyermekükkel együtt ellátogatnak nyílt óráink egyikére. Lehetőséget biztosítunk a találkozóra délelőtti és délutáni időpontban is. Jellemzően az édesanyák érdeklődnek nálunk, mi kifejezetten örülünk, ha édesapa és a nagyszülők is jönnek és minden családtag megbizonyosodik az óvodánk nyújtotta magas minőségről.

Könnyen idetalálnak a Kiskavicsok Magánóvodába, mert nagyon jó a megközelíthetősége:A Nyugati pályaudvarról kb. 15 perc vonattal vagy Újpest-központból a 12-es vagy 14- es villamossal az Újpest-Rákospalota vasútállomás megállónál kell leszállni és kb. 30 méter séta után megérkeznek az óvodához. Az épület előtti utcában a parkolás ingyenes.

Érkezés után a kedves látogatókat az óvodavezető vezeti végig a villaépületen. A kezdetben esetleg megszeppent gyerekek kedvük szerint maradnak szüleikkel vagy a bátrabbak akár rögtön bevethetik magukat a csoportszobába játszani. A séta során bekukucskálunk az óvoda mindennapi életébe, megnézzük az öltözőket, a pici gyermek WC-ket – mely kifejezetten tetszik a csöppségeknek, hiszen többségük itt találkozik először vele. A csoportszobákban folytatjuk a bemutatást, bepislantunk az épp ott folyó foglalkozásokba. Ha a gyermekük részt szeretne benne venni, úgy óvónőink készséggel bevonják a tevékenységbe. Ilyenkor a csoportban a gyerekek szeretettel fogadják és folyamatosan kérdezősködnek tőle. Ha éppen akkor érkeznek kedves látogatóink mikor valamilyen étkezés zajlik, akkor meghívjuk a kislátogatónkat is, hogy egyen-igyon velünk.

A szülők bármikor feltehetik kérdéseiket, hogy még inkább megismerjék számunkra mi a fontos, mik nevelési alapelveink és azokat hogyan ültetjük át a gyakorlatba. Távozáskor a családok kapnak tőlünk egy kis kiadványt, melynek célja, hogy segítsük a gyermekek óvodánkba való beilleszkedését. Megtalálható kiadványunkban minden hasznos és fontos, a beiratkozást és beszoktatást segítő tudnivaló, kezdve attól, hogy milyen iratok szükségesek a beiratkozáshoz, a napirenden át egész addig, hogy milyen milyen ruhákat kérünk a gyermekek szekrényeiben tartani. Az első, ismerkedő, bemutatkozó találkozó körülbelül 30-60 percig tart. Utolsó mozzanataként kikísérjük vendégeinket az udvarra, ahol a gyerekek játszanak még egy kicsit a játszókertünkben az ősfás parkban a megannyi udvari játékkal. A kezdetben még megilletődött kicsik is garantáltan feloldódnak eddig a pontig és ekkor a szülők nehezen tudják hazavinni a játékba belefeledkező csöppségeket. A találkozó után is készséggel állunk az érdeklődő szülők rendelkezésére, akár telefonon, e-mailben vagy egy újabb személyes találkozó során. Fontos számunkra, hogy minél többet kérdezzenek, hiszen az óvodaválasztás fontos kérdés egy család életében, nagy döntés előtt állnak. Mi hálásak vagyunk, ha bizalmat kapunk és a legjobbat adhatjuk a Kiskavicsok Magánóvodába járó gyermekeknek.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

A könnyen megközelíthető Kiskavicsok Magánóvoda Újpesten

Mikor erről az óvodáról álmodoztunk…. De nem, így nem kezdhetem, mert még álmaimban sem gondoltunk arra, hogy lesz majd egy óvodánk. Nem keresgéltünk hónapokat és nem szövögettük terveinket… ez a villaépület egyszerűen ránk talált! Akkor már nem volt kérdés, hogy mit is szeretnénk létrehozni benne. Egy barátságos, otthonos, meghitt kuckót gyerekeknek: Kiskavicsok Magánóvodát.

Elhelyezkedése a közlekedést tekintve több, mint ideális. Autóval 3 percnyi távolságra vagyunk az új, Megyeri-hídon Budakalásztól és Békásmegyertől, de a Fótról, Veresegyházról és Dunakesziről, illetve a környező kerületekből érkezők számára is könnyű elérni hozzánk. Mind az Árpád, mint az Fóti út felől könnyű minket megtalálni. Az óvoda utcájában ingyenes parkolás várja az autókkal érkezőket, az épület közelében mindig van szabad parkolóhely. Hozzánk akár vasúton is érkezhetnek, hiszen a Nyugati pályaudvarról kb. 15 percnyi távolságra vagyunk vonattal, illetve gyalogosan Újpest-központból a 12-es vagy 14- es villamossal az Újpest-Rákospalota vasútállomás megállónál leszállva kb. 30 méter séta után megérkeznek épületünkhöz.

Elsőként gyönyörű kertünkkel találkozik a látogató. Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőház villája arra is gondosan ügyelt, hogy maga köré nagy ősfás udvart teremtsen, ahol a gyerekek boldogan játszhatnak, futkározhatnak, csúszdázhatnak, motorozhatnak, mászókázhatnak, trambulinozhatnak vagy éppen az óvónénikkel közösen a virágokat locsolhatják.

De mit is rejtenek a falak, ha az épületbe lépünk? Legfőképpen tágas, sok ablakos nagy belmagasságú csoportszobákat. Szinte is volt más dolgunk csak szép bútorokkal berendezni a helységeket, barátságos színekkel kifesteni a falakat és sok játékkal elhalmozni a szekrényeket. Másik fontos feladatunk volt olyan óvodapedagógus és nevelő szakembereket találni, akik igazán gyermekszeretők, kedvesek és hivatásukat teljes odaadással és szakértelemmel gyakorolják nap, mint nap. Bízvást mondhatjuk, ez maximálisan sikerült!

Ezt a csodás műemléki villaépületet egy jó időre (bérleti szerződéssel) kölcsönkaptuk, hogy vigyázzunk rá. Vigyázunk a kertjére, gondozzuk, ápoljuk. Amikor csak az időjárás engedi, virágba borítjuk kiskertjét.Vigyázunk meseszerű mennyezetére és 3 kristálycsillárjára, hogy még sokan gyönyörködhessenek benne. Hisszük, hogy ugyanígy, a szülőktől egy kis időre, a nap, a hét, az év óráira kölcsönkapjuk gyermekeiket, hogy vigyázzuk, óvjuk, tanítsuk őket. Szeretettel őrizzük, ápoljuk az értékeket olyan környezetben, ahol jó igazán gyereknek lenni!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Mitől egyedi a Kiskavicsok Magánóvoda Újpesten?

Sokszor mondják, hogy az óvoda a második otthona a gyerekeknek, hiszen olyan sok időt tölt el itt a gyermek. Egyetértünk ezzel a gondolattal, ám azzal egészítenénk ki, hogy azért az óvoda a második otthona, mert majdnem olyan sok információval rendelkezünk róluk, mint a szüleik. Tudjuk, hogy előző délután hova ment el Anyával, hogy megette-e a vacsorát, mi érdekeset látott a boltban, mit csinált a szomszéd kutyus… vagy éppen, hogy mit álmodott. Kiskavicsok Magánóvodában Újpesten nekünk van időnk mindenre: nem kell főznünk, nem kell kiteregetnünk a mosást, nem kell rohannunk a munkába, -s ha csak nem megyünk úszni- mi nem sietünk sehová! A legfontosabbra mindig szánunk időt, ez pedig az, hogy egyenként meghallgassuk a gyerekeket. Ez az a kor, az óvodás évek, amikor szinte mindig van valami kedves és fontos közölni valójuk. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy pedagógusaink nap, mint nap egyeztessék egymással  tapasztalataikat, a kicsikre lebontva és csoportként is. Észrevételeikkel, szakvéleményükkel kollégáink segítik egymás munkáját.

Napi munkánk és egyéni felmérések során feltérképezzük a kicsik esetleges hiányosságait, illetve azon lassabban alakuló fejlődési területeket, melyekre játékos fejlesztéssel eredmény könnyen elérhető, és ezen esetekben személyre szabott fejlesztési tervet írunk. Óvodásaink minden nap egyéni fejlesztésen vesznek részt. A minden gyerkőc által kedvelt, játékos foglalkozásokon „tanultakról” a szülőket üzenő füzetben tájékoztatjuk. Ezen füzetbe írjuk és ragasztjuk be azokat a vidám kis feladatokat, melyeket a fejlődés gyorsabb előmozdítása érdekében javaslunk otthoni gyakorlásra. Nők vagyunk, szeretünk vásárolni. Csakhogy mi játékokat vásárolunk! Hetente beszerzőútra indulunk, és válogatunk új játékokat, biztosítva ezzel azt, hogy óvodásaink minél többféle módon tanuljanak, szórakozzanak, és sajátítsák el új ismereteket. Lépést tartunk a játéktrendekkel, ám a játékokat is szakmai szemmel választjuk ki. Játék hozzánk nem azért kerül, mert divatos, hanem mert hasznos a gyerekek fejlődéséhez.

Magánóvodánk egész évben üzemel. Óvodapedagógusaink sok energiát fordítanak a napi foglalkozások minőségére. Sokat kutatnak és készülnek, hogy színes, sokrétű foglalkozásokon interaktív, kreatív ötletekkel varázsolják el a gyerekeket az egész év során. Kiscsoportos létszámainkkal biztosítani tudjuk a mindenki számára fontos és megnyugtató családias légkört, ahol délután már várjuk, hogy másnap reggel újra találkozzunk a kicsikkel.

Megtiszteltetésnek vesszük, ha ránk bízzák gyermeküket, akinek a legjobbat fogjuk nyújtani.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Milyen a jó óvónő? Épp, mint Anita, a Kiskavicsok új óvodapedagógusa!

Mitől függ, hogy egy gyermek milyen élményekkel gazdagodik az óvodában?

Először talán cAnita, a Kiskavicsok új óvodapedagógusasak pár órát, beszoktatás után akár már napja egyharmadát az óvodában tölti a gyermek. Az, ezekben az órákban hogyan érzi magát a gyerkőc, sok tényezőtől függ. Függ a fizikai körülményektől, hogy mekkora és milyen a csoportszoba, függ a foglalkozások minőségétől, miket játszanak, mennyi időt töltenek az udvaron, milyen az étkezések minősége és mennyisége. A legfontosabb tényező mindig a gyermekkel legtöbb időt töltő óvónő személye. Ő az, aki a gyermek napjának jelentős részében vele van, ezért lényeges, hogy a gyermek bizalommal legyen óvónője felé. Ha a gyerekeknek jó a kapcsolata az óvónővel, az a másokkal kötött kapcsolatait is pozitívan befolyásolja, mind az óvodában, mind az életben, egyéb társas kapcsolataiban.

Beszélnünk kell az óvónő személyiségéről, mint az óvodai játék legfontosabb szubjektív feltételéről. Ha az óvó néniből árad az őszinte gyerekszeretet, derűs, nyugodt és barátságos, stabil és biztos a dolgában: igazi kincs!  A Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban mi újra ilyen kincset találtunk Anita néni személyében. Az óvó nénink nagyon találékony, jó a helyzetfelismerő- és alkalmazkodóképessége. Ezek azért nagyon lényeges jellemzők, mert  ahány gyermek,  annyiféle bánásmódot igényel. Az óvónőnek minden gyermekhez másképpen kell alkalmazkodnia. Anitánk csupa szív, minden gyerkőccel megtalálja a hangot, a „nehezen kezelhetővel” éppúgy, mint a félénkkel, vagy akár a túl határozott egyéniséggel. Úgy segíti ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait, hogy  társaik is 100%-osan elfogadják őket. Anita néni fegyvertárában van jó adag humorérzék, nyugalom, amellyel a gyerekek közötti pillanatnyi feszültségeket,  az esetleges kudarcok miatti elkeseredést is fel tudja oldani.

Csak a jó óvónő  érti meg igazán a gyerekek játékát. Anita néni tud a játék nyelvén kommunikálni, játék által neveli a gyerekeket. A foglalkozások során a verbális iránymutatáson kívül rendkívül fontos a non-verbális kommunikáció. A gyerekek biztonságban érzik magukat az óvónő egy-egy simogatásától, hatalmas elismerés és megerősítés cselekedeteik helyességére az óvónő mosolya, biztató arcjátéka.

Örömmel tölt el minket, hogy a nagyon kreatív, türelmes, mosolygós, kedves, munkáját nagyon magas szinten végző Anita óvónéni  dolgozik immáron velünk a Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban, akit a gyerekek, a szülők és kollégái egyaránt hamar befogadtak és nagyon szeretnek!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Alvás az óvodában – Csendespihenő a Kiskavicsoknál

alvas-az-ovodaban-maganovodaAz alvás bizalom-helyzet. Amit a gyerekek az otthoni környezetben édesanyával éltek át, amíg óvodába, esetleg bölcsődébe nem kerültek. Ezt a bizalom-helyzetet nekünk, pedagógusoknak kell megteremtenünk az óvodában is. Az otthoni megszokott környezet, a kényelmes kiságy, a kedvenc baba, maci vagy kistakaró, esetleg a cumi és nem utolsósorban az édesanya éneklése-meséje és álom-puszija, odabújása adták meg az alvás biztonságát és nyugalmát akár este, akár délben azoknak a gyerekeknek, akik még nem jártak bölcsődébe, óvodába. Biztonságot adott számukra, hogy amíg alszanak, addig a mama vigyázott rájuk, talán velük egy szobában, de mindenképpen megnyugtató közelségben. Ebben a védettségben jólesően elmerültek az álmok birodalmában, majd kipihenten, mosolygósan ébredtek, és még egy kis időt a mama karjában, ölében töltöttek. Így tudták frissen, újult érdeklődéssel és aktivitással folytatni a napot. Nagy a változás, amikor a kicsik már egész napjukat az óvodában töltik, és így persze a délutáni pihenőidőt is. Más a környezet, más a kiságy, nincs mama-puszi, mama-ölelés sem. Az óvónénik és a dadusnénik feladata hogy minden külső és belső feltételt megteremtsenek, ami a biztonságos, nyugodt pihenéshez, alváshoz szükséges. Az óvodai életritmust, az aktivitás-pihenés arányát úgy alakítottuk ki óvodánkban, hogy az igazodjon a gyermekek élettani szükségleteihez. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink zavartalan, nyugodt, kényelmes körülmények között pihenjenek.

Ennek feltételei:

  • – gyermekek méretének megfelelő fektetők biztosítása,
  • – pizsama használata,
  • – gyermekek kialakult alváshoz kötődő szokásainak elfogadása,
  • – csoportszoba folyamatos szellőztetése, kellemes légállapot biztosítása,
  • – csoportszoba megfelelő fényviszonyainak beállítása.

A pihenés időtartamát mindig az adott csoport igényeihez igazítjuk.

Alvás az óvodában: szükségesnek tartjuk, hogy a rendszeresen nem alvó gyermekek is egy órát ágynyugalomban töltsenek. A pihenőidő többi részében számukra csendes tevékenységet biztosítunk, amikor egyéni fejlesztést is végezhetünk. Ebéd után a Kiskavicsok Magánóvodában elmennek a gyerekek wc-re, kezet – és fogat mosni. Ezalatt az egyik dadus elhelyezi az ágyakat és mindenkinek az ágyára teszi a pizsamát, az alvókáját vagy éppen a cumiját. A gyerekek folyamatosan érkeznek a mosdóból a csoportszobába. Mindenki leül az ágyára és ki kisebb – ki nagyobb segítséggel leveszi a ruháját és átveszi a pizsamáját. A kislányoknak még a hajgumit, hajcsattot is kiveszik a hajukból. Mindenki bebújik az ágyába és várja, hogy az óvónéni megnyugtató hangján újabb mesét hallhassanak. Bár többször próbálkoztunk azzal, hogy egy kellemes zenét kapcsolunk be az alvás idejére, ám azt tapasztaltuk,  nehezebben aludtak el a kicsik, illetve néhány gyermek nem is tudott így elaludni. A kellemes mese végére a gyerekek többsége már álomba merül. Az óvónénik és a dadusok betakarják őket és odaülnek azok mellé, akik még nem alszanak. Ilyenkor többnyire hátukat simogatva ők is hamar elszenderülnek. Az alvásidő vége felé szoktak felkelni és kimenni pisilni a gyerekek, egyébiránt alvásigényüktől függően folyamatosan ébrednek fel. A még alvó gyermekeket legkésőbb 15 órakor ébresztjük a közös uzsonnához, délutáni játékhoz és a szülőkkel való várva várt találkozáshoz. Ilyen náluk az alvás!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Étkezés az óvodában – a Kiskavicsok magánóvoda ebédlőasztala

A gyerekek napi 4 alkalommal étkeznek az óvodánkban, ami a reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát jelenti.  7.30 – 9 óra között van mód reggelizésre folyamatosan, ahogy érkeznek a gyerekek. Akad néhány gyerkőc, aki otthon reggelizik, az ő esetükben a tízórai az első étkezés az óvodában.

Reggelire általában kenyér, felvágott, májkrém, körözött, gabonapelyhek tejben, tea, kakaó közül kerül az asztalra. Ügyelünk arra, hogy a gyerekek feltöltődjenek energiával a napindításhoz. Tízóraira többféle gyümölcsöt kínálunk a gyerekeknek. Szinte minden gyerkőc szereti az almát, van aki meghámozva és felvágva kéri, de van, aki nagy örömmel harap egy egész gyümölcsbe. Igazodunk az évszakokhoz és mindig az aktuálisan érő gyümölcsöket szerezzük be, tanítva is ezzel a kicsiket. Ebédünket a K2 Fitness-től rendeljük, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek egészséges és változatos étkezésére. Uzsonnára rendszerint valamilyen tejterméket kínálunk, amit nagyon is várnak a lurkók a  nagy csendes pihenő után.

Óvodánkban minden nap és mindegyik asztalnál új napos van, aki segít az étkezések körül. Reggel az óvónéni kiválasztja a kis segítőket és a jelüket ki teszi a táblára. A nap ezen pillanatát mindig nagy izgalom előzi meg a gyerekek részéről, mert nagyon szeretnek naposnak lenni! A legnagyobb és legizgalmasabb dolog az ebédelés körül van. A naposok  a többi gyerek előtt bemennek az udvarról, hogy legyen idejük felkészülni a komoly feladatra. Átöltözés, mosdóhasználat és kézmosás után felveszik kis köténykéjüket, meghajtogatják a szalvétákat, kiosztják a tányérokat,  evőeszközöket és a poharakat. Így várják a társaikat az asztaloknál. Az ebéd befejeztével segítenek leszedni az asztalt, elhajtogatni a terítőket és kidobni a szalvétákat.

Már óvodáskorban fontos kialakítani, és a gyerekek napirendjébe beiktatni a napi ötszöri étkezést. Kiemelten ügyelünk óvodánkban arra, hogy az egyes étkezéseket minden nap azonos időpontban legyenek. Külön figyelmet fordítunk a folyadékbevitelre. Minden csoportban egész nap van víz vagy tea az asztalon, hogy a megszomjazó gyerekek azonnal tudják csillapítani szomjukat. Nem egyszer előfordul azonban, hogy a játék hevében elfelejtenek inni, ezért mi rendszeresen kínáljuk is őket.

Manapság sok gyermek küzd valamely összetevőre mutatott intoleranciával. A Kiskavicsok Magánóvodában ez sem akadály, óvodánkban minden, egyedi táplálkozási igényt kielégítő ellátást biztosítására fel vagyunk készülve.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Válogatós a gyermek az óvodában?

válogatós a gyermek az óvodábanSok szülő találkozik azzal a problémával, hogy gyermeke válogatós, evés közben csak játszik az étellel, ami helyett sokkal jobban leköti a figyelmét valamilyen játék, esetleg tv-műsor. Mindez elkerülhető, ha az otthoni étkezések nem csak mellékes kísérői például a tévézésnek, hanem kizárólagos eseménynek számítanak, amikor a megterített asztal mellett, nyugodt körülmények között, közösen eszik a család.

Gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem akarnak megenni bizonyos ételeket. Érdemes ilyenkor bevonni őket az előkészületekbe, a terítésbe, amit a legtöbbjük biztosan élvezni fog, és büszkék is lesznek rá, hogy a reggeli, vagy ebéd elkészítéséhez ők is aktívan hozzájárultak, és talán nagyobb eséllyel eszik meg az eddig elutasított ételt.  Maguk készíthetik el például a szendvicset: él nélküli, vagy kifejezettem gyerekkést adva a kezükbe megkenhetik a kenyeret, rátehetik a felvágottat, sajtot, zöldséget. A tej és tejtermékek elfogadása sokszor falba ütközik, pedig ez az élelmiszercsoport különösen fontos a gyermekek táplálkozásában, mivel könnyen emészthető, tápláló, értékes fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz. Utóbbiak közül az egyik legfontosabb a kalcium, ami fontos a csontok és fogak kialakulásához és egészséges fejlődéséhez. A gyermekkorban biztosított megfelelő mennyiségű kalcium szerepet játszik a felnőttkori csontritkulás rizikójának csökkentésében. A tejet és a tejes italokat meg lehet kedveltetni, ha a szülők, a nagyobb testvér vagy egy a gyermek egy jó barátja is jóízűen issza a kicsi előtt, de próbálkozhatunk langyos tejjel is, ha a hideget nem szereti. A sajtok, vagy a gyakran nem kedvelt friss zöldségek (pl. paradicsom, paprika, uborka, retek) iránti érdeklődést fel lehet kelteni, ha különféle alakzatba vágva tálaljuk őket – erre a célra használható például süteményszaggató is. A húsok sokféle módon (sült, párolt, főtt, stb.) és formában (szelet, ragu, darált, rakott, töltött, stb.) elkészíthetők, így a változatossággal könnyebben elérhető, hogy a gyermekek elfogadják azt. Ha például azt tapasztaljuk, hogy a főtt húst többszöri próbálkozásra sem hajlandó elfogyasztani, próbáljuk ki valamilyen más formában, például rakott ételekben.

Fontos, hogy az egyes étkezések ne legyenek egyhangúak, ne mindig a kedvenc fogás legyen étlapon, mert csak a változatos étrenddel biztosítható minden tápanyag bevitele a gyermekek egészséges fejlődéséhez.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Táplálkozás gyermekkorban

Az óvodáskorban (3-6 éves korosztály) kialakított táplálkozási szokások és ismeretek  meghatározóak a későbbiekre, sokszor az egész felnőtt életre nézve is. A helyes ételválasztás, az étkezési ritmus, az ízlés kialakulása valamint a táplálkozási minták és a táplálkozási magatartás rögzülése mind erre az életkorra tehető. Bár a gyermekek többsége étkezései egy részét az óvodában folytatja, a szülők felelőssége nagy arra nézve, hogy gyermekük mennyire táplálkozik egészségesen, fejlődésének, korosztályának megfelelően. Az óvodáskorúak energiabevitelének nem csak a szervezet fenntartásához és a fizikai aktivitáshoz szükséges, de a növekedésre fordított energiát is fedeznie kell. Emiatt fontos, hogy megfelelő mennyiségű és jó minőségű fehérje (baromfihús, húskészítmények, szálkamentes hal, tojás, tejtermékek) szerepeljen az étrendben – ugyanez vonatkozik a többi tápanyagfélére is (szénhidrát, zsír). Az energiaszükséglet természetesen kor- és testalkatfüggő is. A fejlődés mértéke, üteme, valamint a gyermek egészségi állapota nagyon jó jelzője az energia- és tápanyag ellátottságnak.

Táplálkozás gyermekkorbanMinden főétkezésnek, azaz a reggelinek, ebédnek és vacsorának komplettnek kell lennie, vagyis a szénhidrátok,  növényi fehérjék és zöldségek mellett állati eredetű fehérjét és zsírokat is kell tartalmaznia. Reggeli és vacsora esetében főtt tojás, rántotta, felvágottak, ebédre natúr csirkemell, grillcsirke, párolt hússzelet, sült hal (szálka nélkül), pörkölt,  főtt vagy sült virsli, natúr máj, natúr sertésszelet stb. Sok gyerek kedvenc étele a rántott hús, azonban bő zsírban sült étel fogyasztása csak heti egy alkalommal ajánlott; ezen kívül próbáljuk a kevesebb zsír felhasználásával készült húsételeket, illetve egyéb feltéteket előnyben részesíteni. A zöldségek jó, ha már az ovisok étrendjében is szerepelnek nemcsak leves, főzelék, köret, hanem friss saláták formájában is. Reggelire jó minőségű, nem cukrozott gabonapehely tejjel vagy joghurttal és gyümölccsel ideális választás és a gyerekek szinte kivétel nélkül szeretik ezeket a finomságokat. Teljes kiőrlésű kenyérből, zsemléből készült szendviccsel is biztosíthatjuk a megfelelő energiaszintet a délelőttre. A nap legbőségesebb étkezése az ebéd, ami minden esetben meleg étel legyen, és tartalmazzon levest is. Az óvodáskorú gyerekek szinte minden olyan ételt el tudnak fogyasztani, mint a felnőttek, így az elkészíthető ebédvariációk skálája széles. Ajánlatos a főzelékféléket gyakran szerepeltetni az étrendben. Emellett természetesen ehetnek burgonya- vagy rizsalapú köretet is, és ritkábban (heti 1-2 alkalommal) tésztaétel is fogyasztható. Hetente 1-2 alkalommal száraz hüvelyesek is adhatóak, leves, saláta, vagy főzelék formájában. A vacsora is lehet meleg (pl. főzelékfélék), vagy ha nincs mód az elkészítésére, akkor valamilyen hideg étel, szendvics. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ne éhesen feküdjenek le aludni! A köztes étkezések (tízórai, uzsonna) praktikus és célszerű, ha tartalmaz gyümölcsöt, gyümölcslevet, egy-egy pohár joghurtot, túrós desszertet, pár darab kekszet.

Az édességet az ovisok többsége nagyon szereti. Fogyasztásuktól nem kell tiltani őket, de ez a legmegfelelőbb életkor arra, hogy megtanítsuk, az édességek nem önálló étkezésre valók (pl. reggeli helyett), hanem a főétkezések után, desszertként ajánlatos fogyasztani őket. Az édességek fogyasztása ne legyen mindennapos, hetente csak 1-2 alkalommal szerepeljen a gyerekek étrendjében. Alkalmanként egy adag ne egy egész tábla csokoládé, csomag cukorka vagy egy fél torta legyen, hanem egy kis szelet csoki, 1-2 szem cukorka, egy szelet sütemény. A korlátok közé szorított édességfogyasztással, a “nasi” ésszerű mennyiségének meghatározásával kialakítható az egészséges étrend. Ne feledkezzünk meg a napi folyadékfogyasztásról sem! Érdemes minden étkezéshez, és közöttük is biztosítani valamilyen folyadékot, mert a gyerekek játék közben hajlamosak megfeledkezni arról, hogy szomjasak. A folyadék lehet víz, gyümölcstea, tej, tejes ital, gyümölcslé. A 100 %-os gyümölcsleveket érdemes vízzel hígítani, elkerülendő a vitamintúladagolást. A megfelelő folyadékpótlás különösen nagy melegben, hányás, hasmenés vagy lázas állapot esetén nélkülözhetetlen, mivel a gyerekek sokkal érzékenyebbek a kiszáradásra, mint a felnőttek.

Fontos a változatosság, mindig próbáljanak ki új ételeket, ízeket, és könnyen lehet, hogy az az étel, ami ma nem ízlik gyermekének, fél év múlva már kedvence lesz!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás