Magánóvoda angol oktatással

teaching-english-to-children kicsiEgyre több szülő keresi a lehetőséget, hogy gyermeke ebben a korai, rendkívül fogékony életszakaszban találkozzon idegen nyelvekkel. A Kiskavicsok magánóvoda angol oktatással is segíti a gyerekek korához igazodó, játékos nyelvtanulást. A magánóvoda angol oktatással azért is célszerű, mert a gyerekek kis agyában az idegpályák még kialakulóban vannak, így játszi könnyedséggel sajátítják el a nyelvet és jutnak sikerélményhez. Hat éves kor után az idegpályák már kifejlődnek és az idegen nyelv már csak az anyanyelv szűrőjén keresztül rögzül, azaz elkezdődik a fordításban való gondolkodás. Az óvodásoknál nyelvelsajátítás az anyanyelv elsajátításához hasonló, nem tudatos folyamat, amely során a gyerekek a nyelvtani szabályokat nem alkalmazzák, hanem érzik.

A Kiskavicsok magánóvoda angol oktatással segíti a neurológiai fejlődést és az idegen nyelv elsajátítását, míg az kevesebb erőfeszítéssel megvalósul. Játékos formában, a gyerekek napjába integrálva válik a napi rutin részévé az angol nyelvtanulás. A gyerekek a Kiskavicsok magánóvoda angol oktatással foglalkozó szakképzett óvodapedagógusaival, kis csoportokban gyakorolják az angol nyelvet, hétről hétre más témakört megismerve – színek, állatok, gyümölcsök, óvodás jelek megnevezése, egyszerűbb felszólítások gyakorlása (pl: menjünk kezet mosni, üljünk le az asztalhoz). A színes, vidám angol könyvek, a dalok, mondókák és az angolul beszélő bábjátékok felkeltik a kicsik érdeklődését az angol nyelv iránt.

Ismerje meg a Kiskavicsok magánóvoda angol oktatással kapcsolatban vallott nézeteit és kidolgozott módszereit.

A gyerekek lelkes élménybeszámolói és fejlődésük a lesz legjobb visszaigazolás.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás