Budapest magánóvoda – Újpesten

A dolgos hétköznapokon a legtöbb szülő számára nehéz megoldani, hogy a gyerekekkel napközben megbízható, képzett felnőttek foglalkozzanak. A Kiskavicsok Magánóvoda Budapest 4. kerületében hétköznaponként reggel 7 órától 17.30-ig több, mint 10 órás felügyeletet biztosít a 2 és fél évnél idősebb gyerekek számára. Óvodapedagógusaink Újpest kellemes, kertvárosi részén a szülők munkarendjéhez igazodva foglalkoznak a gyerekekkel, természetesen játékokkal és különböző fejlesztő foglalkozásokkal érdekessé téve a napokat.

Óvodánk még Budapest magánóvoda kínálata közül is kiemelkedik az érdekesebbnél érdekesebb programokkal, mint például a lovaglási lehetőséggel vagy az angol és német nyelvtanulással, így a kikapcsolódás mellett a gyerekek hasznos ismeretekkel is gazdagodhatnak.

A Kiskavicsok Magánóvoda Budapest könnyen megközelíthető pontján található: a Nyugati pályaudvarról kb. 15 perc vonattal vagy Újpest-központból pár megálló villamossal, ráadásul az épület előtti utcában a parkolás is ingyenes, ezzel megkönnyítve a gyerekek érkezését és távozását is.

Budapest XV. kerületének Rákospalota városrészéhez is közel eső területén, a Vécsey Károly utca 120. alatt nagy figyelmet fordítunk a gyerekek szellemi fejlődése mellett a testi fejlődésükre is: többek között úszással, ritmikus sportgimnasztikával, jógával segítünk a helyes testtartás kialakításában.

Újpesti magánóvodánkba történő felvételt a szülőkkel történő előzetes beszélgetés és a gyerekekkel való kölcsönös ismerkedés előzi meg!

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Vélemény, hozzászólás?

Név *
E-mail cím *
Honlap