Karate edzés óvodásoknak

karate edzésHajdu Ádám, fekete öves edzőnk, 15 éve foglalkozik ezzel a sportággal.

2013-ban indult Európa-bajnokságon Budapesten, ahol ezüst érmes lett, 2014-ben bronz érmet szerzett Olaszországban.

Utánpótlás neveléssel 4 éve foglalkozik. Ovisaink heti 2 alkalommal, délután vehetnek részt az edzésein és minden évben több alakalommal versenyeken indulhatnak. Így a sikerélmény mellett betekintést nyerhetnek a versenyzés világába.

Minden edzést az aktuális nap értékelésével kezdik. A bemelegítést követően alap karate technikák gyakorlása következik japán vezényszavakkal. Az edző szerint fontos, hogy a gyermekek japánul megértsék a feladatokat, ezért külön időt fordítanak a számok, állások megtanulására. Játékos fejlesztő feladatok mellett a koruknak megfelelő erősítésre is hangsúlyt fektetnek.

Minden tanév végén lehetőségük van karate vizsgát tenni, ezzel is visszaigazolást kapnak egész évi fejlődésükről. Nyaranta egy hetes edzőtábort szervezünk.

Shuzo Imai 8 danos japán mester közös edzést tart évente egy alkalommal az UTE Cselgáncs Csarnokában, ahova a mi karatés ovisaink is mennek Ádám vezetésével.

A karate nemcsak egészségmegőrzésre szolgál, hanem jellemfejlesztő és gyógyító hatása is van. Önbizalmat, önbecsülést, koncentrációs és koordinációs képességet erősít.

Szorongást csökkent, hiperaktivitás, beszédhibák,diszlexia, tartáshibák javítására is szolgál. Gyorsaságot, erőt, általános jó közérzetet biztosít. A győzelem-kudarc viselése, szabályok betartása, az edző (később mester, tanár) tisztelete már az óvodás korú gyerekek életében kezd kialakulni- ezek megerősítésében is segít ez a sokszínű sportág.

form-dori2

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás