Főszerepben a kürtöskalács

Mindenki szereti a kürtöskalácsot, mi is, ezért úgy gondoltuk mindenféleképpen ott szeretnénk lenni, Kiskavicsok csapatunkkal ahol a résztvevők megpróbálják felállítani a Kürtöskalács „egyszerre sütés” rekordját! Neveztünk is hetekkel ezelőtt! 1500 csapat jelentkezett és az 50 szerencsés nevező közé kerültünk! A nevezési díjjal támogattuk a nagycsaládosok szövetségét és az egyik fővárosi gyermekotthon lakói kapták meg minden csapat első megsült kalácsát, a finomságot még melegen futárszolgálat vitte házhoz a rászoruló gyermekeknek. Telefonon kaptuk a jó hírt, hogy bejutottunk a versenyzők közé és el is kezdődött az oviban a lázas készülődés. Szerveztünk, ötleteltünk és végül összeállt a csapat. Múlt hétvégén a három napos ingyenes fesztivál szombati napját jelölték ki a szervezők a rekordkísérletre.

Korán reggel találkoztunk Budapest szívében a Deák téren. A tértől csak messze találtunk parkolóhelyet, de nem kellett még megpillantanunk sem a helyszínt, mert csak az orrunk után mentünk, mivel több utcányira már érezhető volt a sülő kalács fantasztikus és semmivel össze nem téveszthető illata.Egy pavilonnál sorakoztak a résztvevők és a regisztrálás után mindenki megkapta a kötényét és elfoglalta a számára kijelölt helyet egy sütő mellett. Első feladatként (folyamatos segítség mellett) a csapatoknak össze kellett rakniuk a sütőt. Ez egy újdonságnak számító dolog volt, mivel olyan sütő eszközt próbálhattunk ki, amivel bárki számára könnyedén elérhetővé válik a kürtös kalács otthoni gyors és egyszerű elkészítése. Eközben beizzították a parazsat és a dagasztóedényekben is megkeltek a tészták. Csapatonként négy adag tésztát kaptunk és a sütőnkbe a parazsat is kiosztották. Ezek után többször is megmutatták a résztvevőknek a kürtöskalács sütés technikáját.

Pontosan 12.00 óra előtt egy perccel elkezdődött a visszaszámlálás és „kürtöskalácssütésre fel” csapatkiáltással elindult a sütés. Mint a gyerekek az óvodában a gyurmával, mi is elkezdtünk hosszú kígyót sodorni. Olajjal kentük be a sütőfát és rátekertük a tésztát és sodorva kilapítottuk, majd újból olajoztuk és kristálycukorba hempergettük. Ezek után kerülhetett a tészta a parázs fölé és állandó tekergetés mellett arany barnára sütöttük. Majd sorra következett az összes tészta kürtöskaláccsá varázslása. Többen is kilátogattak minket megnézni és buzdítani. Köszönjük nekik! Sikerült látniuk,ahogy felállítottuk a rekordot vagyis egyszerre 100 kürtöskalács sült! Összegezhetjük, ahogy Gombóc Artúr is szereti mindegyik csokoládéját a lyukastól a gömbölyűig, hát így vagyunk mi is a kürtöskaláccsal, mert kóstoltunk picit és nagyot, csokisat és fahéjasat… mindegyik nagyon finom. Bízunk benne, hogy jövőre a II. Kürtöskalács fesztiválon újra éltethetjük ezt az egyszerre hagyományos és mindig megújulni képes modern finomságot.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak, úszásoktatás óvódásoknak, német nyelvoktatás óvodásoknak, korcsolya oktatás óvódásoknak, angol nyelvoktatás óvodásoknak, néptáncoktatás óvódásoknak, egyéb fejlesztő foglalkozások

kurtoskalacs

Vélemény, hozzászólás?

Név *
E-mail cím *
Honlap