Több mint 3 éve töltöm a napjaimat a szépséges Sparber –Nádaskay- Varga villa falai közt. Itt dolgozom, ez a munkahelyem. A mi második otthonunk a barátnőmmel és azokkal, akik még rajtunk kívül is magukénak érzik ezt a különlegesen szép épületet. Sokszor megpróbáltuk elképzelni milyen volt itt az élet nagyon régen. Melyik lehetett a nappali, hol volt az étkező, vagy milyen lehetett itt ülni a kandalló mellett? Gyakran látom az ablakból, ahogy az emberek séta közben megállnak és ámulattal néznek be a kapun. Érthető, hiszen ez a Vécsey utca legszebb épülete.
Persze sok adat áll rendelkezésre, melyek mind nagyon érdekesek is. Jó tudni, hogy mennyire régen 1862-ben épült későklasszicista stílusban jón oszlopfőkkel és a fent említett három család lakta valamikor. Nádaskay Béla egy korán árván maradt kisfiú volt, az édesanyja miután megözvegyült, hozzáment a fiánál alig 13 évvel idősebb Varga Ferenchez. Nevelőapa és fia együtt virágoztatták fel az állatorvosi szakmát itt a villa falai között és az állatorvosi anatómia híres alakjai voltak. Varga Vilma már a második házasságból született, felnőttként zongoraművész lett.
A villa, a pesti szellemi élet pezsgő bázisa volt már a 19. században is. Hangversenyek, bálok, összejövetelek színtere, az értelmiségiek kedvelt találkozóhelye. Varga Vilma pedig olyan tehetséges volt, hogy az a megtiszteltetés érte, hogy két éven keresztül Liszt Ferenc tanítványának mondhatta magát. Liszt Ferenc több alkalommal vendégeskedett a családnál és még koncertet is adott a villában 1885. március 9-én.
Sokkal később 1952-ben jött az államosítás. Előtte még egy család lakta a házat: Sparberék. A köztudatban ma is a három család közül, Sparber villa a legismertebb elnevezés.
Szóval ennyit tudtunk a lakókról… maradtak a levéltári adatok meg a régi újságcikkek, ha szeretnénk még tovább kutakodni.
Néhány héttel ezelőtt kaptunk egy e-mailt. Egy kedves férfi érdeklődött, ellátogathatnának e hozzánk. Egyeztettünk, még egy két telefont is váltottunk. Ma eljöttek és hirtelen megelevenedett a múlt… A Sparber család leszármazottai, a régi villatulajdonos unokái kerestek meg minket, mert szerették volna megismerni azt a helyet ahol születtek. Aztán csak meséltek, hol volt az étkező, melyik volt a cselédszoba. 1947-ben települtek ki az Államokba, de mindannyian ebben a házban születtek. Ma már szétszóródva élnek a világban, egyikük Torontóban, más New Orleansban él és radiológus professzorként dolgozik. Négy unokája Ők Sparber Sámuelnek. A családjuk tulajdona volt a rákospalotai szövőgyár több mint ezer munkással. Hárman közülük még soha nem jártak Magyarországon. Pár napig maradnak és kutatják a múltat, a gyökereiket. Mindent sajnos nem tudtunk, meg amire kíváncsiak voltunk. Marad az álmodozás az ablaknál vagy a kandalló mellett ülve.
zeneoktatás óvódásoknak, úszásoktatás óvódásoknak, német nyelvoktatás óvodásoknak, korcsolya oktatás óvódásoknak, angol nyelvoktatás óvodásoknak, néptáncoktatás óvódásoknak, egyéb fejlesztő foglalkozások
Kategória: Események