Úszásoktatás a Kiskavicsok Magánóvodában

Úszásoktatás a Kiskavicsok MagánóvodábanA Kiskavicsok Magánóvodában lehetőség nyílik a magas színvonalú úszásoktatásra.  Az Aquaworld-be saját különbusszal megyünk, ahol több tudásszintű kiscsoportban tanulják meg a gyerekek a legfontosabb úszásnemeket. Az úszás nem kötelező foglalkozás, azoknak a gyerekeknek mindig szervezünk óvodai foglalkozásokat, akik valami miatt nem akarnak, vagy nem tudnak velünk tartani (pl. gyógyuló seb miatt).

Mivel az óvodai nevelés és foglalkozások szervezése során nagy hangsúlyt fektetünk a ránk bízott gyermekek biztonságára, különös körültekintéssel járunk el a külső programoknál is. Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt két óvodással foglalkozik a program során. A nagyszámú kísérőnek köszönhetően még a legbátortalanabb gyerekek is biztonságban érzik magukat, minden gyermek  megkapja a kellő figyelmet a készülődésben és az öltözködésben is. Reggel a gyerekek már úgy lépnek be az oviba, hogy boldogan mondogatják: Jaj de jó, ma megyünk az uszodába! Indulás előtt még egyszer ellenőrizzük a gyerekek úszófelszerelését, minden a helyén van-e (pl.  úszópelenka, akinek kell).

Fontos, hogy mindenre legyen elég idő indulás előtt. Időben elkezdjük WC-re menetelt és az öltözködést, gondosan segítve a gyerekeknek a munkáját. Ilyenkor gyakoroljuk az öltözködést. Fontos, hogy az öltözködés fázisait segítve a gyerekek egyre jobban öltözködjenek. Aranyosan kiballagnak a buszhoz és már indulunk is az uszodába, ahol Judit néni, a nagy tapasztalatú  úszásoktató vár minket és felkísér az öltözőbe. A gyerekek alig várják, hogy a vízbe csobbanhassanak! Ilyenkor az a legfontosabb, hogy megfelelő helyre tegyük a ruhákat. Előkerül a táskából az úszónadrág, a papucs, az úszószemüveg, az úszósapka és a fürdőköpeny is. Szépen eligazgatjuk az úszódresszt, segítünk az úszósapka megfelelő felvételében. Az úszásoktatás a megfelelő hatékonyságának  érdekében az oktatás kis létszámú csoportokban folyik. A vízhez szoktató, a kezdő és a középhaladó szinteken egy-egy oktató 3-4 gyermekkel foglalkozik, míg a haladóknál és az edzésre járóknál 8-10 gyermek jut egy oktatóra.

Az alacsony csoportlétszám lehetővé  teszi, hogy az úszásórák  során igazodjanak a gyerek egyéni tempójához. A kicsikre nem erőltetjük rá a feladatokat, mert a sokéves oktatói, edzői és pedagógiai tapasztalatunk azt mutatja, hogy a nyugodt légkör és a játékosság sokkal eredményesebb a tanulás szempontjából. Az úszás körülbelül 50 percig tart és utána a gyerekekkel átmegyünk a játékmedencébe még 10 percre. Ez egy szuper levezetése az úszásnak, a vidám játék és sok kacagás pedig segít a „nemszeretem” öltözködés, hajszárítás elviselésében a gyerekeknek. Mintha egy gombot megnyomnának rajtuk, hogy alig mozogjon kezük-lábuk, szinte csak vánszorognak fel a lépcsőkön az öltözőkig. Először megtörölközünk és próbálunk visszaöltözni. Ilyenkor többnyire a felnőttek öltöztetnek. Amikor a nadrág, egy vékony felső  és a cipő rájuk került,  megyünk hajat szárítani. A lányoknál ez a művelet olykor három hajszárítóval történik, fésülés és hajfonás. Amikor mindenkinek megszáradt a haja,  felvesszük felsőruházatot is. Visszafelé már a felnőttek viszik a táskákat, a buszban vidáman csacsogva készülnek az ebédre. Pár perc alatt hazaérünk az oviba és nagy jókedvvel állunk neki az ebéd előkészítésének. Így járunk mi úszni a kis bajnokaikkal.

form-dori-kicsi

zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások

Vélemény, hozzászólás?

Név *
E-mail cím *
Honlap