Sokszor mondják, hogy az óvoda a második otthona a gyerekeknek, hiszen olyan sok időt tölt el itt a gyermek. Egyetértünk ezzel a gondolattal, ám azzal egészítenénk ki, hogy azért az óvoda a második otthona, mert majdnem olyan sok információval rendelkezünk róluk, mint a szüleik. Tudjuk, hogy előző délután hova ment el Anyával, hogy megette-e a vacsorát, mi érdekeset látott a boltban, mit csinált a szomszéd kutyus… vagy éppen, hogy mit álmodott. Kiskavicsok Magánóvodában Újpesten nekünk van időnk mindenre: nem kell főznünk, nem kell kiteregetnünk a mosást, nem kell rohannunk a munkába, -s ha csak nem megyünk úszni- mi nem sietünk sehová! A legfontosabbra mindig szánunk időt, ez pedig az, hogy egyenként meghallgassuk a gyerekeket. Ez az a kor, az óvodás évek, amikor szinte mindig van valami kedves és fontos közölni valójuk. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy pedagógusaink nap, mint nap egyeztessék egymással tapasztalataikat, a kicsikre lebontva és csoportként is. Észrevételeikkel, szakvéleményükkel kollégáink segítik egymás munkáját.
Napi munkánk és egyéni felmérések során feltérképezzük a kicsik esetleges hiányosságait, illetve azon lassabban alakuló fejlődési területeket, melyekre játékos fejlesztéssel eredmény könnyen elérhető, és ezen esetekben személyre szabott fejlesztési tervet írunk. Óvodásaink minden nap egyéni fejlesztésen vesznek részt. A minden gyerkőc által kedvelt, játékos foglalkozásokon „tanultakról” a szülőket üzenő füzetben tájékoztatjuk. Ezen füzetbe írjuk és ragasztjuk be azokat a vidám kis feladatokat, melyeket a fejlődés gyorsabb előmozdítása érdekében javaslunk otthoni gyakorlásra. Nők vagyunk, szeretünk vásárolni. Csakhogy mi játékokat vásárolunk! Hetente beszerzőútra indulunk, és válogatunk új játékokat, biztosítva ezzel azt, hogy óvodásaink minél többféle módon tanuljanak, szórakozzanak, és sajátítsák el új ismereteket. Lépést tartunk a játéktrendekkel, ám a játékokat is szakmai szemmel választjuk ki. Játék hozzánk nem azért kerül, mert divatos, hanem mert hasznos a gyerekek fejlődéséhez.
Magánóvodánk egész évben üzemel. Óvodapedagógusaink sok energiát fordítanak a napi foglalkozások minőségére. Sokat kutatnak és készülnek, hogy színes, sokrétű foglalkozásokon interaktív, kreatív ötletekkel varázsolják el a gyerekeket az egész év során. Kiscsoportos létszámainkkal biztosítani tudjuk a mindenki számára fontos és megnyugtató családias légkört, ahol délután már várjuk, hogy másnap reggel újra találkozzunk a kicsikkel.
Megtiszteltetésnek vesszük, ha ránk bízzák gyermeküket, akinek a legjobbat fogjuk nyújtani.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
Mitől függ, hogy egy gyermek milyen élményekkel gazdagodik az óvodában?
Először talán csak pár órát, beszoktatás után akár már napja egyharmadát az óvodában tölti a gyermek. Az, ezekben az órákban hogyan érzi magát a gyerkőc, sok tényezőtől függ. Függ a fizikai körülményektől, hogy mekkora és milyen a csoportszoba, függ a foglalkozások minőségétől, miket játszanak, mennyi időt töltenek az udvaron, milyen az étkezések minősége és mennyisége. A legfontosabb tényező mindig a gyermekkel legtöbb időt töltő óvónő személye. Ő az, aki a gyermek napjának jelentős részében vele van, ezért lényeges, hogy a gyermek bizalommal legyen óvónője felé. Ha a gyerekeknek jó a kapcsolata az óvónővel, az a másokkal kötött kapcsolatait is pozitívan befolyásolja, mind az óvodában, mind az életben, egyéb társas kapcsolataiban.
Beszélnünk kell az óvónő személyiségéről, mint az óvodai játék legfontosabb szubjektív feltételéről. Ha az óvó néniből árad az őszinte gyerekszeretet, derűs, nyugodt és barátságos, stabil és biztos a dolgában: igazi kincs! A Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban mi újra ilyen kincset találtunk Anita néni személyében. Az óvó nénink nagyon találékony, jó a helyzetfelismerő- és alkalmazkodóképessége. Ezek azért nagyon lényeges jellemzők, mert ahány gyermek, annyiféle bánásmódot igényel. Az óvónőnek minden gyermekhez másképpen kell alkalmazkodnia. Anitánk csupa szív, minden gyerkőccel megtalálja a hangot, a „nehezen kezelhetővel” éppúgy, mint a félénkkel, vagy akár a túl határozott egyéniséggel. Úgy segíti ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait, hogy társaik is 100%-osan elfogadják őket. Anita néni fegyvertárában van jó adag humorérzék, nyugalom, amellyel a gyerekek közötti pillanatnyi feszültségeket, az esetleges kudarcok miatti elkeseredést is fel tudja oldani.
Csak a jó óvónő érti meg igazán a gyerekek játékát. Anita néni tud a játék nyelvén kommunikálni, játék által neveli a gyerekeket. A foglalkozások során a verbális iránymutatáson kívül rendkívül fontos a non-verbális kommunikáció. A gyerekek biztonságban érzik magukat az óvónő egy-egy simogatásától, hatalmas elismerés és megerősítés cselekedeteik helyességére az óvónő mosolya, biztató arcjátéka.
Örömmel tölt el minket, hogy a nagyon kreatív, türelmes, mosolygós, kedves, munkáját nagyon magas szinten végző Anita óvónéni dolgozik immáron velünk a Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban, akit a gyerekek, a szülők és kollégái egyaránt hamar befogadtak és nagyon szeretnek!
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
Az alvás bizalom-helyzet. Amit a gyerekek az otthoni környezetben édesanyával éltek át, amíg óvodába, esetleg bölcsődébe nem kerültek. Ezt a bizalom-helyzetet nekünk, pedagógusoknak kell megteremtenünk az óvodában is. Az otthoni megszokott környezet, a kényelmes kiságy, a kedvenc baba, maci vagy kistakaró, esetleg a cumi és nem utolsósorban az édesanya éneklése-meséje és álom-puszija, odabújása adták meg az alvás biztonságát és nyugalmát akár este, akár délben azoknak a gyerekeknek, akik még nem jártak bölcsődébe, óvodába. Biztonságot adott számukra, hogy amíg alszanak, addig a mama vigyázott rájuk, talán velük egy szobában, de mindenképpen megnyugtató közelségben. Ebben a védettségben jólesően elmerültek az álmok birodalmában, majd kipihenten, mosolygósan ébredtek, és még egy kis időt a mama karjában, ölében töltöttek. Így tudták frissen, újult érdeklődéssel és aktivitással folytatni a napot. Nagy a változás, amikor a kicsik már egész napjukat az óvodában töltik, és így persze a délutáni pihenőidőt is. Más a környezet, más a kiságy, nincs mama-puszi, mama-ölelés sem. Az óvónénik és a dadusnénik feladata hogy minden külső és belső feltételt megteremtsenek, ami a biztonságos, nyugodt pihenéshez, alváshoz szükséges. Az óvodai életritmust, az aktivitás-pihenés arányát úgy alakítottuk ki óvodánkban, hogy az igazodjon a gyermekek élettani szükségleteihez. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink zavartalan, nyugodt, kényelmes körülmények között pihenjenek.
Ennek feltételei:
- – gyermekek méretének megfelelő fektetők biztosítása,
- – pizsama használata,
- – gyermekek kialakult alváshoz kötődő szokásainak elfogadása,
- – csoportszoba folyamatos szellőztetése, kellemes légállapot biztosítása,
- – csoportszoba megfelelő fényviszonyainak beállítása.
A pihenés időtartamát mindig az adott csoport igényeihez igazítjuk.
Alvás az óvodában: szükségesnek tartjuk, hogy a rendszeresen nem alvó gyermekek is egy órát ágynyugalomban töltsenek. A pihenőidő többi részében számukra csendes tevékenységet biztosítunk, amikor egyéni fejlesztést is végezhetünk. Ebéd után a Kiskavicsok Magánóvodában elmennek a gyerekek wc-re, kezet – és fogat mosni. Ezalatt az egyik dadus elhelyezi az ágyakat és mindenkinek az ágyára teszi a pizsamát, az alvókáját vagy éppen a cumiját. A gyerekek folyamatosan érkeznek a mosdóból a csoportszobába. Mindenki leül az ágyára és ki kisebb – ki nagyobb segítséggel leveszi a ruháját és átveszi a pizsamáját. A kislányoknak még a hajgumit, hajcsattot is kiveszik a hajukból. Mindenki bebújik az ágyába és várja, hogy az óvónéni megnyugtató hangján újabb mesét hallhassanak. Bár többször próbálkoztunk azzal, hogy egy kellemes zenét kapcsolunk be az alvás idejére, ám azt tapasztaltuk, nehezebben aludtak el a kicsik, illetve néhány gyermek nem is tudott így elaludni. A kellemes mese végére a gyerekek többsége már álomba merül. Az óvónénik és a dadusok betakarják őket és odaülnek azok mellé, akik még nem alszanak. Ilyenkor többnyire hátukat simogatva ők is hamar elszenderülnek. Az alvásidő vége felé szoktak felkelni és kimenni pisilni a gyerekek, egyébiránt alvásigényüktől függően folyamatosan ébrednek fel. A még alvó gyermekeket legkésőbb 15 órakor ébresztjük a közös uzsonnához, délutáni játékhoz és a szülőkkel való várva várt találkozáshoz. Ilyen náluk az alvás!
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
A gyerekek napi 4 alkalommal étkeznek az óvodánkban, ami a reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát jelenti. 7.30 – 9 óra között van mód reggelizésre folyamatosan, ahogy érkeznek a gyerekek. Akad néhány gyerkőc, aki otthon reggelizik, az ő esetükben a tízórai az első étkezés az óvodában.
Reggelire általában kenyér, felvágott, májkrém, körözött, gabonapelyhek tejben, tea, kakaó közül kerül az asztalra. Ügyelünk arra, hogy a gyerekek feltöltődjenek energiával a napindításhoz. Tízóraira többféle gyümölcsöt kínálunk a gyerekeknek. Szinte minden gyerkőc szereti az almát, van aki meghámozva és felvágva kéri, de van, aki nagy örömmel harap egy egész gyümölcsbe. Igazodunk az évszakokhoz és mindig az aktuálisan érő gyümölcsöket szerezzük be, tanítva is ezzel a kicsiket. Ebédünket a K2 Fitness-től rendeljük, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek egészséges és változatos étkezésére. Uzsonnára rendszerint valamilyen tejterméket kínálunk, amit nagyon is várnak a lurkók a nagy csendes pihenő után.
Óvodánkban minden nap és mindegyik asztalnál új napos van, aki segít az étkezések körül. Reggel az óvónéni kiválasztja a kis segítőket és a jelüket ki teszi a táblára. A nap ezen pillanatát mindig nagy izgalom előzi meg a gyerekek részéről, mert nagyon szeretnek naposnak lenni! A legnagyobb és legizgalmasabb dolog az ebédelés körül van. A naposok a többi gyerek előtt bemennek az udvarról, hogy legyen idejük felkészülni a komoly feladatra. Átöltözés, mosdóhasználat és kézmosás után felveszik kis köténykéjüket, meghajtogatják a szalvétákat, kiosztják a tányérokat, evőeszközöket és a poharakat. Így várják a társaikat az asztaloknál. Az ebéd befejeztével segítenek leszedni az asztalt, elhajtogatni a terítőket és kidobni a szalvétákat.
Már óvodáskorban fontos kialakítani, és a gyerekek napirendjébe beiktatni a napi ötszöri étkezést. Kiemelten ügyelünk óvodánkban arra, hogy az egyes étkezéseket minden nap azonos időpontban legyenek. Külön figyelmet fordítunk a folyadékbevitelre. Minden csoportban egész nap van víz vagy tea az asztalon, hogy a megszomjazó gyerekek azonnal tudják csillapítani szomjukat. Nem egyszer előfordul azonban, hogy a játék hevében elfelejtenek inni, ezért mi rendszeresen kínáljuk is őket.
Manapság sok gyermek küzd valamely összetevőre mutatott intoleranciával. A Kiskavicsok Magánóvodában ez sem akadály, óvodánkban minden, egyedi táplálkozási igényt kielégítő ellátást biztosítására fel vagyunk készülve.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
Sok szülő találkozik azzal a problémával, hogy gyermeke válogatós, evés közben csak játszik az étellel, ami helyett sokkal jobban leköti a figyelmét valamilyen játék, esetleg tv-műsor. Mindez elkerülhető, ha az otthoni étkezések nem csak mellékes kísérői például a tévézésnek, hanem kizárólagos eseménynek számítanak, amikor a megterített asztal mellett, nyugodt körülmények között, közösen eszik a család.
Gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem akarnak megenni bizonyos ételeket. Érdemes ilyenkor bevonni őket az előkészületekbe, a terítésbe, amit a legtöbbjük biztosan élvezni fog, és büszkék is lesznek rá, hogy a reggeli, vagy ebéd elkészítéséhez ők is aktívan hozzájárultak, és talán nagyobb eséllyel eszik meg az eddig elutasított ételt. Maguk készíthetik el például a szendvicset: él nélküli, vagy kifejezettem gyerekkést adva a kezükbe megkenhetik a kenyeret, rátehetik a felvágottat, sajtot, zöldséget. A tej és tejtermékek elfogadása sokszor falba ütközik, pedig ez az élelmiszercsoport különösen fontos a gyermekek táplálkozásában, mivel könnyen emészthető, tápláló, értékes fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz. Utóbbiak közül az egyik legfontosabb a kalcium, ami fontos a csontok és fogak kialakulásához és egészséges fejlődéséhez. A gyermekkorban biztosított megfelelő mennyiségű kalcium szerepet játszik a felnőttkori csontritkulás rizikójának csökkentésében. A tejet és a tejes italokat meg lehet kedveltetni, ha a szülők, a nagyobb testvér vagy egy a gyermek egy jó barátja is jóízűen issza a kicsi előtt, de próbálkozhatunk langyos tejjel is, ha a hideget nem szereti. A sajtok, vagy a gyakran nem kedvelt friss zöldségek (pl. paradicsom, paprika, uborka, retek) iránti érdeklődést fel lehet kelteni, ha különféle alakzatba vágva tálaljuk őket – erre a célra használható például süteményszaggató is. A húsok sokféle módon (sült, párolt, főtt, stb.) és formában (szelet, ragu, darált, rakott, töltött, stb.) elkészíthetők, így a változatossággal könnyebben elérhető, hogy a gyermekek elfogadják azt. Ha például azt tapasztaljuk, hogy a főtt húst többszöri próbálkozásra sem hajlandó elfogyasztani, próbáljuk ki valamilyen más formában, például rakott ételekben.
Fontos, hogy az egyes étkezések ne legyenek egyhangúak, ne mindig a kedvenc fogás legyen étlapon, mert csak a változatos étrenddel biztosítható minden tápanyag bevitele a gyermekek egészséges fejlődéséhez.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
Az óvodáskorban (3-6 éves korosztály) kialakított táplálkozási szokások és ismeretek meghatározóak a későbbiekre, sokszor az egész felnőtt életre nézve is. A helyes ételválasztás, az étkezési ritmus, az ízlés kialakulása valamint a táplálkozási minták és a táplálkozási magatartás rögzülése mind erre az életkorra tehető. Bár a gyermekek többsége étkezései egy részét az óvodában folytatja, a szülők felelőssége nagy arra nézve, hogy gyermekük mennyire táplálkozik egészségesen, fejlődésének, korosztályának megfelelően. Az óvodáskorúak energiabevitelének nem csak a szervezet fenntartásához és a fizikai aktivitáshoz szükséges, de a növekedésre fordított energiát is fedeznie kell. Emiatt fontos, hogy megfelelő mennyiségű és jó minőségű fehérje (baromfihús, húskészítmények, szálkamentes hal, tojás, tejtermékek) szerepeljen az étrendben – ugyanez vonatkozik a többi tápanyagfélére is (szénhidrát, zsír). Az energiaszükséglet természetesen kor- és testalkatfüggő is. A fejlődés mértéke, üteme, valamint a gyermek egészségi állapota nagyon jó jelzője az energia- és tápanyag ellátottságnak.
Minden főétkezésnek, azaz a reggelinek, ebédnek és vacsorának komplettnek kell lennie, vagyis a szénhidrátok, növényi fehérjék és zöldségek mellett állati eredetű fehérjét és zsírokat is kell tartalmaznia. Reggeli és vacsora esetében főtt tojás, rántotta, felvágottak, ebédre natúr csirkemell, grillcsirke, párolt hússzelet, sült hal (szálka nélkül), pörkölt, főtt vagy sült virsli, natúr máj, natúr sertésszelet stb. Sok gyerek kedvenc étele a rántott hús, azonban bő zsírban sült étel fogyasztása csak heti egy alkalommal ajánlott; ezen kívül próbáljuk a kevesebb zsír felhasználásával készült húsételeket, illetve egyéb feltéteket előnyben részesíteni. A zöldségek jó, ha már az ovisok étrendjében is szerepelnek nemcsak leves, főzelék, köret, hanem friss saláták formájában is. Reggelire jó minőségű, nem cukrozott gabonapehely tejjel vagy joghurttal és gyümölccsel ideális választás és a gyerekek szinte kivétel nélkül szeretik ezeket a finomságokat. Teljes kiőrlésű kenyérből, zsemléből készült szendviccsel is biztosíthatjuk a megfelelő energiaszintet a délelőttre. A nap legbőségesebb étkezése az ebéd, ami minden esetben meleg étel legyen, és tartalmazzon levest is. Az óvodáskorú gyerekek szinte minden olyan ételt el tudnak fogyasztani, mint a felnőttek, így az elkészíthető ebédvariációk skálája széles. Ajánlatos a főzelékféléket gyakran szerepeltetni az étrendben. Emellett természetesen ehetnek burgonya- vagy rizsalapú köretet is, és ritkábban (heti 1-2 alkalommal) tésztaétel is fogyasztható. Hetente 1-2 alkalommal száraz hüvelyesek is adhatóak, leves, saláta, vagy főzelék formájában. A vacsora is lehet meleg (pl. főzelékfélék), vagy ha nincs mód az elkészítésére, akkor valamilyen hideg étel, szendvics. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ne éhesen feküdjenek le aludni! A köztes étkezések (tízórai, uzsonna) praktikus és célszerű, ha tartalmaz gyümölcsöt, gyümölcslevet, egy-egy pohár joghurtot, túrós desszertet, pár darab kekszet.
Az édességet az ovisok többsége nagyon szereti. Fogyasztásuktól nem kell tiltani őket, de ez a legmegfelelőbb életkor arra, hogy megtanítsuk, az édességek nem önálló étkezésre valók (pl. reggeli helyett), hanem a főétkezések után, desszertként ajánlatos fogyasztani őket. Az édességek fogyasztása ne legyen mindennapos, hetente csak 1-2 alkalommal szerepeljen a gyerekek étrendjében. Alkalmanként egy adag ne egy egész tábla csokoládé, csomag cukorka vagy egy fél torta legyen, hanem egy kis szelet csoki, 1-2 szem cukorka, egy szelet sütemény. A korlátok közé szorított édességfogyasztással, a „nasi” ésszerű mennyiségének meghatározásával kialakítható az egészséges étrend. Ne feledkezzünk meg a napi folyadékfogyasztásról sem! Érdemes minden étkezéshez, és közöttük is biztosítani valamilyen folyadékot, mert a gyerekek játék közben hajlamosak megfeledkezni arról, hogy szomjasak. A folyadék lehet víz, gyümölcstea, tej, tejes ital, gyümölcslé. A 100 %-os gyümölcsleveket érdemes vízzel hígítani, elkerülendő a vitamintúladagolást. A megfelelő folyadékpótlás különösen nagy melegben, hányás, hasmenés vagy lázas állapot esetén nélkülözhetetlen, mivel a gyerekek sokkal érzékenyebbek a kiszáradásra, mint a felnőttek.
Fontos a változatosság, mindig próbáljanak ki új ételeket, ízeket, és könnyen lehet, hogy az az étel, ami ma nem ízlik gyermekének, fél év múlva már kedvence lesz!
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Kiskavics hírek
A Kiskavicsok Magánóvodában lehetőség nyílik a magas színvonalú úszásoktatásra. Az Aquaworld-be saját különbusszal megyünk, ahol több tudásszintű kiscsoportban tanulják meg a gyerekek a legfontosabb úszásnemeket. Az úszás nem kötelező foglalkozás, azoknak a gyerekeknek mindig szervezünk óvodai foglalkozásokat, akik valami miatt nem akarnak, vagy nem tudnak velünk tartani (pl. gyógyuló seb miatt).
Mivel az óvodai nevelés és foglalkozások szervezése során nagy hangsúlyt fektetünk a ránk bízott gyermekek biztonságára, különös körültekintéssel járunk el a külső programoknál is. Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt két óvodással foglalkozik a program során. A nagyszámú kísérőnek köszönhetően még a legbátortalanabb gyerekek is biztonságban érzik magukat, minden gyermek megkapja a kellő figyelmet a készülődésben és az öltözködésben is. Reggel a gyerekek már úgy lépnek be az oviba, hogy boldogan mondogatják: Jaj de jó, ma megyünk az uszodába! Indulás előtt még egyszer ellenőrizzük a gyerekek úszófelszerelését, minden a helyén van-e (pl. úszópelenka, akinek kell).
Fontos, hogy mindenre legyen elég idő indulás előtt. Időben elkezdjük WC-re menetelt és az öltözködést, gondosan segítve a gyerekeknek a munkáját. Ilyenkor gyakoroljuk az öltözködést. Fontos, hogy az öltözködés fázisait segítve a gyerekek egyre jobban öltözködjenek. Aranyosan kiballagnak a buszhoz és már indulunk is az uszodába, ahol Judit néni, a nagy tapasztalatú úszásoktató vár minket és felkísér az öltözőbe. A gyerekek alig várják, hogy a vízbe csobbanhassanak! Ilyenkor az a legfontosabb, hogy megfelelő helyre tegyük a ruhákat. Előkerül a táskából az úszónadrág, a papucs, az úszószemüveg, az úszósapka és a fürdőköpeny is. Szépen eligazgatjuk az úszódresszt, segítünk az úszósapka megfelelő felvételében. Az úszásoktatás a megfelelő hatékonyságának érdekében az oktatás kis létszámú csoportokban folyik. A vízhez szoktató, a kezdő és a középhaladó szinteken egy-egy oktató 3-4 gyermekkel foglalkozik, míg a haladóknál és az edzésre járóknál 8-10 gyermek jut egy oktatóra.
Az alacsony csoportlétszám lehetővé teszi, hogy az úszásórák során igazodjanak a gyerek egyéni tempójához. A kicsikre nem erőltetjük rá a feladatokat, mert a sokéves oktatói, edzői és pedagógiai tapasztalatunk azt mutatja, hogy a nyugodt légkör és a játékosság sokkal eredményesebb a tanulás szempontjából. Az úszás körülbelül 50 percig tart és utána a gyerekekkel átmegyünk a játékmedencébe még 10 percre. Ez egy szuper levezetése az úszásnak, a vidám játék és sok kacagás pedig segít a „nemszeretem” öltözködés, hajszárítás elviselésében a gyerekeknek. Mintha egy gombot megnyomnának rajtuk, hogy alig mozogjon kezük-lábuk, szinte csak vánszorognak fel a lépcsőkön az öltözőkig. Először megtörölközünk és próbálunk visszaöltözni. Ilyenkor többnyire a felnőttek öltöztetnek. Amikor a nadrág, egy vékony felső és a cipő rájuk került, megyünk hajat szárítani. A lányoknál ez a művelet olykor három hajszárítóval történik, fésülés és hajfonás. Amikor mindenkinek megszáradt a haja, felvesszük felsőruházatot is. Visszafelé már a felnőttek viszik a táskákat, a buszban vidáman csacsogva készülnek az ebédre. Pár perc alatt hazaérünk az oviba és nagy jókedvvel állunk neki az ebéd előkészítésének. Így járunk mi úszni a kis bajnokaikkal.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Foglalkozások
Egy óvodás számára az egyik legörömtelibb közös élmény az együtténeklés, a daltanulás. Kipirult arcocskák, felszabadult tapsikolás, vidámkodó jókedv kíséri a zenei foglalkozásokat. Hogy megértsük, miért olyan kiemelkedően fontos fejlesztési terület a zenei fejlesztés az óvodában, érdemes megismerni a gyermek zenei fejlődését születésétől. Hogyan jut el egy csecsemő addig, hogy dalokat tanuljon, énekeljen s zenéljen? A gyermek zenei fejlődése szoros összefüggésben van az általános testi és szellemi fejlődésével. Érzékelése mindjárt a születés után fejlődésnek indul. Már a csecsemőkorban működésbe lép valamennyi érzékszerv. Születése után legelőször az egyensúlyérzék jelentkezik, majd néhány nap múlva a hallás is, legutoljára pedig a mozgási érzékelés.
Óvodai zenei nevelés és zenei fejlődés: születéstől az óvodáig: A kisgyermek születésétől fogva élénken reagál a helyváltoztatásra és ringatásra. A ritmikus zörejeket, hangokat már féléves kora előtt szívesen hallgatja. A második félévben már ritmikus testmozgással kíséri a mondókát, éneket, zenét. Hintázó, önmagát ringató és táncos ritmikus mozgások minden egészséges gyermeknél megfigyelhetők. Ülő helyzetben törzsével előre bólogat, állva korlátba kapaszkodik és karjának hajlításával, nyújtásával előre-hátra ringatózik. Állva apró térdrugózásokat végez, kis terpeszben testsúlyát egyik lábáról a másikra áthelyezve táncol. Ezeket a mozgásokat zene nélkül is ismételgeti. A gyermek hangadása és mozgása egész pici kortól szorosan együtt jár: a gőgicséléshez mozgás, a mozgáshoz gőgicsélés, kiáltozás és az énekléshez hasonló hangok társulnak. Az első beszédkísérletei is közelebb állnak a zenéhez, mint a beszédhez. A megismert állatoknak, tárgyaknak, jelenségeknek nevét hangjuk utánzásával képezi. Énekelni a második életéve végére kezd. Ez az énekhang azonban még nagyon közel áll a beszédhez. A gyermek fő tevékenysége a játék. Ebben éli ki mozgásigényét, ezen keresztül szerzi ismereteit, ezzel fejezi ki érzelmeit és gyűjti élményeit. A zene ritmusa szabályos mozgásra készteti. A mozgás hároméves gyermeknél még nem elég határozott, rendezett. Tempója lassú, ingadozó. Mindennek oka a testi és idegrendszeri fejletlenség, a figyelem ingadozása, az önuralom hiánya. A három óvodai év alatt a bizonytalan mozgás határozottá, szabályossá rendeződik, tempója felgyorsul. A gyermeknek erősen fejlett az utánzó ösztöne. Ezt kihasználva a tanulása is erre épül. Mivel a gyermek érzelmi lény, a világot is az érzelmein keresztül közelíti meg, ezért a gyermeket megközelíteni is az érzelmein keresztül lehet. Ebben nyújt segítséget az óvónőnek a zene, amely érzéseket, hangulatokat közvetít. Az óvodába kerülő gyermek még egyedül játszik, de hamarosan érdeklődni kezd társai iránt, önuralma lassan fejlődésnek indul, így alkalmassá válik a közös játékra és közös zenélésre.
Óvodai zenei nevelés: A kisgyermek zenehallgatása néma együtt énekléssel jár, és az átélés legtöbbször ritmikus mozgásban nyilvánul meg: bólogatás, ütögetés lábbal vagy kézzel, álló helyzetben ringó táncmozdulatok. A kisebb gyermek ösztönösen együtt énekli az ismert dallamokat az előadóval, a nagyobbak már rendelkeznek annyi önuralommal, hogy képesek végighallgatni az ismerős dalokat beleéneklés nélkül. Az alkotótevékenység a kisgyermeknél még gátlástalanul jelentkezik. Bármilyen ritmusba szedett vagy szedhető mondatot szívesen énekel egy ismert dal mintájára. A gyermek hároméves korában egy sor, különböző mértékben kifejlődött képességgel lép az óvodába. Ezeknek szintjét a gyermek testi és szellemi fejlettsége és az addig szerzett élmények határozzák meg.
A gyermekek általában három évet töltenek az óvodában, ezt a három évet a nevelés és oktatás egységes folyamatának kell tekintenünk. A korszerű óvodai oktatás arra törekszik, hogy a gyermek ismereteit ne csak verbálisan, elvontan, hanem cselekvő és gondolkodó tevékenység útján szerezze. Az óvodai zenei nevelésben ez az éneklésen és közvetlen élményen alapuló ismeretszerzést jelenti nálunk, a Kiskavicsok Magánóvodában.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Foglalkozások
A logopédia a beszéd-, hang-, nyelv-, és kommunikációs zavarokkal foglalkozik. A logopédiai nevelés, gondozás célja, hogy biztosítsa a beszédhibás gyerekek fejlődését. A Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban a logopédiai fejlesztéseket Csilla néni végzi nagyon nagy szaktudással és odafigyeléssel. A gyerekek olykor már türelmetlenül várják, mikor mehetnek a logopédiai szobájába, mert játékosság, megértés jellemző foglalkozásaira.
Az egyik fejlesztendő terület a gyerekeknél a gyermekkori dadogás. Sajnos, ez egy súlyos kihatású beszédzavar, mely a későbbi életkorban is hatással van az életpályája alakulására. A dadogás a folyamatos beszéd zavara. Nemcsak beszédprobléma, hátterében egy összetett tünetegyüttes található, amelynek csak a vezető tünete a beszéd görcsös szaggatottsága. A dadogás kezdete általában köthető olyan eseményhez, amely a gyermek számára kellemetlen élményt jelentett. Megijedt egy kutyától, tartósan elszakadt az édesanyjától, szüleitől, testvére született. Ezek a hatások csak akkor vezetnek dadogáshoz, ha a háttérben megvannak a dadogásra hajlamosító tényezők is. Dadogásra hajlamosító tényező a veleszületett beszédgyengeség, a beszédfejlődési rendellenesség és az átállított balkezesség is. Bármi is a kiváltó ok, a dadogás komplex beszédzavar, aminek megoldása nem korlátozódhat az óvodai logopédiai foglalkozásokra. Magánóvodánk logopédusa rendszeresen és folyamatosan jelen van az óvodánk életében, így a foglalkozások is szervesen hozzátartoznak óvodásaink mindennapjaihoz. Amikor bármilyen jelét tapasztaljuk valamilyen beszédhibának, például a dadogás megjelenésének, rögtön jelzi a szakember a szülő számára az otthoni teendőket, illetve elkezdjük a gyermek egyéni fejlesztésének megszervezését.
Logopédiai foglalkozások óvodánkban: az első, ami egy dadogó beszédében feltűnhet, hogy nem tudja elkezdeni mondanivalóját, vagy ismételgeti a kezdő hangokat, beszéde széttöredezett. A dadogás legszembetűnőbb tünete a görcsös megakadás. Fontos tünet a helytelen beszédlégzés. A dadogók belélegzésére jellemző a felületes mellkasi légzés, a gyakran kapkodva beszívott levegőt rosszul osztják be. További feltűnő tünet, hogy a beszéd ritmusa felbomlik, a beszédtempó felgyorsul. A megakadások között a beszédtempó felpörög. Ezek a tünetek legtöbbször már óvodás korban (a folyamatos beszéd kialakulásának ideje körül) megjelenhetnek. Előfordul, hogy valamilyen hirtelen jelentkező testi-lelki hatás következtében alakul ki, különösen fiúk körében. A kisgyermekekre jellemző, hogy többet és gyorsabban szeretnének mondani, mint ahogy ezt szókincsük és éretlen beszédmozgásuk megengedné, ezért gyakran ismétlik a szavakat, szótagokat. Ezt még nem is dadogásnak, hanem „nem folyamatos beszéd”-nek hívják, s ebben az esetben a szülővel kell a logopédusnak beszélnie és őt türelemre inteni, s így megakadások megszűnhetnek. Fontos tudni, a dadogás nem rossz szokás, hanem agyi eredetű, pszichogén beszédzavar, s elsősorban az érzékenyebb idegrendszerű gyermekek beszédhibája. Logopédiai foglalkozások óvodánkban: sok esetben egy jelentéktelen esemény a legnagyobb izgalmat váltja ki a dadogó lelkében, mely eredménye a beszéd összerendezettségének zavarában, dadogásban jelentkezik. Ha a dadogás rögzül, a gyermek kedélyében, jellemében, figyelmében is zavarok keletkeznek, ami idővel fokozódhat, így hatalmas a szülők mellett a fejlesztőpedagógusok, logopédusok felelőssége a család tájékoztatásában, a gyermek előrehaladásának biztosításában. Bármilyen fejlesztésnél kiemelkedő szerepe van a családnak. Csilla néni minden héten otthoni gyakorlatokkal segíti az órákon átvett feladatok bevésését, rögzítését. Tapasztalataink szerint nem elég, hogy a logopédián és az óvodában gyakorolják a megfelelő beszédgyakorlatokat, otthon is elengedhetetlen a gyermek beszédfejlesztésének segítése gyakorlással.
Óvodánk pedagógusai, gondozói számos kisgyerek esetében értek el hatalmas előrelépést a beszédhibák javításában. Ehhez felkészült és türelmes logopédust, meleg, bátorító és elfogadó érzelmi légkört, folyamatos odafigyelést és rengeteg játékot biztosítunk az óvodásaink számára.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | fejlesztő foglalkozások
Kategória:Foglalkozások
A Kiskavicsok Magánóvoda és Fejlesztőházban nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek sokszínű zenei fejlesztését. Mindennapi munkánk során hisszük és valljuk: „A zene az kell, mert körülölel.” Mi kell ahhoz szerintünk, hogy a megfelelő zenei fejlesztést megkaphassák a gyerekek? Mindenekelőtt megfelelő óvónő.
Az óvónő a pedagógiai tevékenység központi tényezője. Személyisége meghatározó a zenei nevelés folyamán is. Az óvónő legyen bizalomkeltő, munkájában legyen kötelességtudó és következetes, határozott, de nem merev, fölényeskedő, elbizakodott. Magatartása legyen nyugodt, derűs, de ugyanakkor komoly és mértéktartó. A rábízott gyermekekkel foglalkozzon lelkiismeretesen, forduljon hozzájuk szeretettel. Legyen mindig pontos és példamutató. Közeledjen jóindulattal a gyermekekhez. Legyen igazságos a gyermekek elbírálásában, értékelésében, kerülje a részrehajlást, kivételezést. Legyen rendszerető, tanítványaitól is követelje meg a rendet. Az óvónő legyen minden munkájában alapos. Ismerje jól az anyagot, amit tanít, ismerje azt egészében és részleteiben, ismerje összefüggéseiben és távlataiban. Fejlessze állandóan szaktudását, kísérje figyelemmel a szakirodalmat. Ne idegenkedjen az újtól, hiszen a zenei nevelés is állandóan fejlődik, megújuláson megy keresztül. Zeneileg legyen jól felkészült, hogy félelem nélkül énekelhessen és játszhassa el a szükséges zenei anyagot. A mi „gitáros” Gabi nénink pontosan ilyen pedagógus. Nagyon változatos dalokkal, népdalokkal érkezik nap mint nap a gyerekekhez. A sok ismert dal mellé, amit szeretnek, mindig csempész egy-két új dalocskát vagy versikét. Ezeket többször elénekli, s utána sorról-sorra megbeszéli a gyerekekkel, szerintük mit is jelenthet az a kifejezés vagy szó. Ilyenkor persze a legaranyosabb magyarázatok születnek a részükről. Ezután meséli el és ha kell, képeken mutatja be, miről is szól az ének.
Zenei fejlesztés az óvodában: évente körülbelül 60 új dalt tanulnak meg az óvodások, melyeket különböző témakörök köré csoportosít pedagógus. Kiemelném az évszakok szerinti csoportosítást (tavasz, nyár, ősz, tél). Az évszakokon belül pedig a jeles napokat, ünnepeket, amire külön műsorral készülünk (Karácsony, Farsang, Húsvét, Anyák napja, stb.). Pár újonnan tanult versike, dalocska szövegét rendszerint lefénymásoljuk a szülőknek, segítve így azok otthoni felidézését, amikor esetleg csak foszlányokban tudják előadni a tanultakat a gyerekek. Ezeken az alkalmakon jó érzés látni, hogy a szülők startra készen állnak, hogy kisegítsék gyermekeiket, ha elakadnának a műsorban.
A dalok, a közös éneklések szorosan beletartoznak magánóvodánk mindennapjaiba. Zenei fejlesztés az óvodában gitárkísérettel vagy anélkül: játék, öröm és pozitív visszaigazolás, érzések és gondolatok hű elmondója minden nap a gyermekek számára.
zeneoktatás óvódásoknak | úszásoktatás óvódásoknak | német nyelvoktatás óvodásoknak | korcsolya oktatás óvódásoknak | angol nyelvoktatás óvodásoknak | néptáncoktatás óvódásoknak | egyéb fejlesztő foglalkozások
Kategória:Foglalkozások